A sport az emberiség legsötétebb korszakaiban is a korrekt bánásmód, az egyenlőség, a fair play terepe volt, az a hely, ahol a vesztesek is az élre kerülhettek, ahol tényleg a jobbik győzhetett. A sport barátságokat épít és hidakat kovácsol akár határokon át is. Az Intersport által megszervezett nemzetközi ifjúsági kézilabda kupa a legnagyobb európai ifjúsági kézilabda torna napjainkban. Az Intersport 2020-ban 8. alkalommal rendezi meg a nemzetközi ifjúsági kézilabda tornát, melynek keretében hat különböző korcsoportban indulhatnak az utánpótlás kézilabda csapatok a világ minden pontjáról. Egy ilyen európai kézilabda túra garantált élmény minden sportoló fiatal számára, hiszen nem csak megismerkedhet más kultúrákkal, de kiváló kikapcsolódást is nyújt ez az egyhetes program.
Somogy Megye szíve-lelke benne van a szervezésben
Ennek a hihetetlenül széleskörű ifjúsági kézilabda kupának a szervezésében részt vesz számos Somogy megyei intézmény, egyesület, civil szervezet és sportegyesület. Az Intersport Youth Handball Festival szervezői szeretettel várnak minden sportolni tudó és szerető kézilabdacsapatot a világ minden tájáról. Érdemes minél előbb megkezdeni a regisztrációt, hiszen minden egyes korcsoportban limitált a csapatok száma, a sorrend pedig a csapatok regisztrációja alapján alakul.
Kaposvár a nemzetközi ifjúsági kézilabda torna fővárosa
A rendezvénynek a Somogy megyei Kaposvár városa ad otthont, ahol az ígéretes kézilabda-tehetségek egy héten át, 2020. július 2. és 8. között mérhetik össze tudásukat több különböző pályán. Emellett a város a rendezvény idejére igazi fesztiválfaluvá változik, ahol találkozhatnak a csapatok és részt vehetnek számos különböző ügyességi játékon is. Ezen felül a városban található élményfürdőt, a Virágfürdőt is egy alkalommal ingyenesen használhatja minden résztvevő csapat.